Look at what you've done /1.

[ A kép Ellen munkája | Tumblr | Twitter ]

(Az illusztrációnak semmilyen köze sincs a sztorihoz. Gondoltam, ezt tisztázzuk.)

Fandom: Undertale (és genocide spoiler, habár az első fejezetben még csak neutral van)

Műfaj: hurt/comfort

Tartalom: Sans emlékszik minden idősíkra, eddig mindig ugyanaz a (true) pacifist ismétlődött. Persze minden megváltozik, mikor Frisk először megöl valakit. (Tényleg Frisk az?)

Fejezethossz: 2.3k

Egész hossza: 13.3k (8 fejezet)

Megjegyzés:
- Ez az első Undertale ficem, hivatalosan is a fandom része vagyok. A cím a játék egy mondata, mikor túl sok Monster Candy-t veszel el a tálból a Ruinsban.

- Ez az első fejezetekre tagolt ficem! (A nagyja már meg van írva, de rájöttem, hogy mielőtt teljesen elkészülnék, pár naponta felpakolom részenként.) Nagyon fura így cliffhangerrel? Olvasható az indokolatlanul nagy Papyrus font? (Mint megnéztem, telefonon abszolút nem mutatja a betűtípusokat, amikkel pedig rohadt sokat szenvedtem, hát kösz.) Változtassak valamit a tagoláson?
Ja, meg nálam a determination az eltökéltség lett, oké ez?

- Előre is figyelmeztetlek: irodalmilag ilyen szerkesztése lesz az egésznek, azaz darabos és ugrálunk. Továbbá ha elkezded velem ezt az utat, onnan nincs vissza, mert kitéped a szívedet és összegyűjtöm.

... Avagy visszatértem a f é l é v e s írói válság után.

Boldog új évet!

Ajánlva nekik:
- [ Roro ], aki még mindig mellettem van, és aki az inspirációt adta!

- [ Mad ], akinek egy élettel ezelőtt megígértem, hogy ő lesz az első, aki olvashatja. Nos.
- Na meg persze Fruzsinak, aki belerángatott a fandomba. :D

Utólag is boldog karácsonyt és új évet mindkettőtöknek!

Kelt: 2016. november 12. (legalábbis a Word dokumentum ezt a létrehozási dátumot mutatja) ~ 2017. 05. 10. (Megmagyarázom--)

„Mégis, a gyerek nem integetett vissza. Nem is látta, hogy Sans őt nézte.

A saját kezében tartott játék kést figyelte.”

„And would you believe it, would you believe it

If you knew what for you were for?

And how you became so informed?”

[ x ]

/1.

Egy csontváz ébredt fel Snowdinben, talán ezredszerre azon a napon. Nem érződött annyinak, legalábbis másnak biztosan nem, de ő jól tudta, hogy milyen nap van. Gondolta, hogy milyen nap van – csupán sejtette mindig, és reménykedett, hogy nincs igaza. Csak sajnos emlékezett, hogy tegnap este, ami még igazából meg sem történt a világ számára, ő a Holdat nézte az ablakából. Ebből az ablakból pedig nem látni semmi, csak havat, mint ahogy mindig is. Ezen a napon mindig.

Mikor egyszerre emlékekkel és emlékek nélkül ébredt fel – meg nem történt emlékekkel, és megtörténtek nélkül –, mindig az öccse egy mondata volt az első, amit hallott.

És visszaszámolt magában: három, kettő, egy…

- SANS,  MEDDIG  AKARSZ  LUSTÁLKODNI? – jött egy ingerült hang, ami mégis valahogy… lelkesnek tűnt? Élettel telinek? Vagy csak Sans csodálkozott rá, hogy valaki ennyire gondtalan lehet.

- nyugi, paps, csak kipihenem a tegnapi napot – vont volna vállat, ha nem olyan lusta még ahhoz is, így csak felvigyorgott elcsigázottan a plafonra. – még mindig csontlázam van.

- . . . HOGY  MID?

- tudod, csont? mert nincs izmom, hogy az lázasodjon be.

- AZ  IZMOK  BETEGEK  TUDNAK  LENNI? – Igen, határozottan aggodalmas volt a hangja.

Sans a konyhába gondolta magát, és elcsoszogva öccse mellett a papucsában válaszolt neki. (Papyrus szíve kihagyott volna egy ütemet az ijedségtől a hirtelen felbukkanása miatt, ha lett volna neki.)

- nem vagyok benne biztos, hogy így működnek, de meglehet. – Azzal lehuppant a nappaliban a kanapéra, hogy onnan „pislogjon” a magasabb csontvázra. – talán hamarosan megfigyelheted egy igazi emberen – tette hozzá, hogy felvidítsa. Ő úgyis biztosan tudta – Papyrus volt az, akinek csak a remény maradt.

Néha pedig Sans azért imádkozott, hogy csak az maradjon neki is, mert a tudás rosszabb.

- VALÓBAN  ÚGY  HISZED? – csillogott fel a szeme, ahogy egy tányérral a kezében kijött ő is a konyhából.

- még szép. – Szórakozottan nézte őt, kezeivel a zsebében; mindig ugyanabban a kék pulóverben aludt. És mint ahogy ez sem, az öccse étkezési szokásai sem változtak igazán. – megint spagetti?

Papyrus egy egész kicsit felháborodottnak tűnt, de Sans tudta, hogy nem igazából mérges.

- TERMÉSZETESEN,  SANS,  KÜLÖNBEN  MI  MÁST  ENNÉK?  GRILLBYNÉL  CSAK  EGÉSZSÉGTELEN  ÉTELEKET  SZOLGÁLNAK  FEL.

- jut eszembe, leugranék grillbyhez, pont megjött a fizetésem, így törleszthetem a tartozásom – kacsintott Sans, és elgondolkozott azon, hogy hányadszor ejtik meg ezt a beszélgetést. Valószínűleg vagy ezredszerre. (Ahányadik alkalommal ma felébredt.) A mosolya szerencsére nem hervadt le egyszer sem, mert arra volt vésve az arca.

Papyrus csak egy megrovó pillantással illetve őt engedte el egy szó nélkül, és leült egy villára tekerni az egész tányérnyi tésztát.

♡ ♡ ♡

Grillbynél már megszokott látvány volt Sans, ahogy az is, hogy véletlenszerűen fel–felbukkanjon az ajtón belül; a bárpult mögött (ilyenkor nem egyszer a láng csaposnak ütközött); a bárpulton; a zenegépen (ami esküszik, hogy nem miatta törött el). Néha azt is elérte a hecc kedvéért, hogy a hátsó ajtót használja, ami csak tűz esetére volt fent tartva, hiába ő maga nem volt tűzből.

Így mikor most is az említett bejáratot használta, senki sem lepődött meg, legkevésbé Grillby, aki valószínűleg szúrósan meredt ugyan rá a szemüvege mögül, de ezt Sans nem is tudta volna megmondani, hiszen szó szerint lángolt az arca, így nem lehetett annyira kivenni. Mindenki odaköszönt neki, ha ugyan fáradtan is, de Sans figyelme most csak egy valakire irányult.

- hé, grill – foglalt helyet a szokásos székén, ami direkt le lett alacsonyítva neki (mert azért annyit nem nyomott, hogy összemenjen alatta, hiszen nemhogy csont és bőr, hanem csak csont volt). – hoztam a múltkori fedezetét; a többit majd apránként adom. – Látva az arcát, vagy inkább belelátva a lángnyelvekbe az arckifejezését, csak legyintett. – heh, nem úgy, mint a múltkor. legközelebb nem adok neked annyi aprót. most papírpénzzel készültem.

Grillby már meg sem volt lepve ezen a „figyelmességen”, így csak rutinosan egy tűzálló kesztyűt húzva elvette tőle az említett gyűrött bankjegyet.

- hm, tudod mit? ebből inkább megreggelizek. a szokásost add. nagy nap lesz a mai, és ha nem eszek valamit, paps lenyakaz. – Magyarázatképp hozzátette: – egy ember jön ma, és így vagy úgy, de fárasztó lesz fogadni.

Mint mindig, Grillby meg sem volt lepve, hogy tudja, és úgy tűnt, nem is érdekelte, honnan tudja. Vagy talán csak, mint mindig, most sem látta értelmét kérdeznie, ahogy máskor sem szólalt meg soha. (Vagy csak Sans gondolta túl egészet.)

- elé is megyek, ilyenkor szokott befutni. – A markába vette az elvitelre csomagolt ketchupot. – kösz, grill.

A tarkóján érezte az égető (höh) pillantást, ahogy kifelé slattyogott papucsban, és szórakozottan megkaristolta a feje hátsó részét az ujjpercei végével, miközben becsukódott maga mögött az ajtó. Egy fenyő mögé sétálva pedig az őrállomásán termett. Kellemes egy rövidebb út volt.

A ketchup megdermedni látszott a nagy hidegben, ami abban mutatkozott meg, hogy kocsonya állagban rezgett csak az alján, mikor Sans megrázta. Pára nélkül sóhajtott, és hazaugrott berakni ezt a melegítőszekrénybe (nem hűtő-), ahol csak kiállított mestermű tészták voltak tányérokon, illetve chips, ráfirkantott „popato™ flavor” felirattal. Sans előbb tűnt el a konyhából, mint a vigyora.

♡ ♡ ♡

A gyerek ezúttal igencsak ráérősen jött, nem nagyon siette el. Friss könnyek csillogtak még az arcán, a szemei még keskenyebb réssé puffadtak fel a sírástól.

azt hinné az ember – vagy szörny –, hogy idővel megszokja a búcsút. talán ez a gyerek épp egy kicsit érzelgősebb – morfondírozott Sans. – rohadt hó – morgott magában, amikor recsegve jött a kölyök mögött, de legalább a papucsa nem ázott át, mert ő maga is jéghideg volt.

- nem tudod, hogy köszönts egy új barátot? – A gyerek megrezdült. – fordulj meg.

nem tudom, miért csináljuk ezt minden egyes alkalommal. egyáltalán nem ijesztő. megadja a hangulatot? talán.

Kezet fogtak, és az elszökő levegővel együtt a párnából, a gyerekből is feltört egy alig hallható nevetés, aminek csak még több könny és takony lett a vége.

- váó, kölyök, még senki sem értékelte ilyen nagyra a régi puki-párna-a-tenyérben trükköt. – még te magad sem. – sans vagyok. sans, a csontváz. de ezt te is látod.

A gyerek – tisztes nevén Frisk, mutatkozott be mutogatva, miután nem bírta elviselni, hogy a másik csak „hé, te”, „puja” és „hé, te puja” megszólításokkal illette – egyre fel-felnevetett, hiába hallhatta már ezredszer ugyanazt a csontos viccet. Talán már a mai napon többedszer, hiszen Sans kivételesen kezdett kifogyni az ötletekből; és valahogy nem is volt kedvére magára hagyni a gyereket. Így mentek át havas fenyők közt és összetákolt őrállomások mellett, ide-oda dőlve a nevetéstől, mint két régi jó barát – akik tulajdonképpen voltak is.

Papyrus toporzékolt, hogy a bátyja már megint henyél, mikor megpillantotta a – gondolatban – említettet.

- SANS,  TE  LUSTASÁG!  ÉN. . . FOGALMAM  SINCS,  HOGY  MI  AZ  OTT – vallotta be röstelkedve, a szemüregei tanácstalanságot tükröztek. – ÖHM,  SANS?

- mire gondolsz, paps? – Figyelmen kívül hagyva Frisk kuncogását maga mellett, csak vállat von. – nem tudom. erre a kőre gondolsz? – bökött maga mellett egy kerek darabra, mire a testvére csak dühösen karba fonta a kezeit.

- NEM,  DE  EZT  TE  IS  JÓL  TUDOD! – háborodott fel. – A  MELLETTED  ÁLLÓT  KÉRDEZTEM!  HASONLÍT  ARRA  A  GYEREKRE  SNOWDINBEN  A  PULCSIJA  MIATT,  ÉS  SÁRGA  IS,  DE  KI  EZ?

- a pulcsijából kiindulva biztosan egy gyerek, hiszen felnőttnek nincs ilyen ízlése – kacsintott Sans, majd oldalra fordult. – hát mutatkozz be.

Egy egész kicsi ideig habozott csak, mielőtt leírta volna a nevét a hóba – mégis, a kezdő F helyett mintha mást akart volna írni.

- FRISK?  HMM,  RÉMLIK  VALAMI  RÓLA.

Sans megrázott egy, a zsebéből előhúzott csengőt.

- nekem is ismerősen cseng – jegyezte meg vigyorogva, mire a gyerek halk horkantással, de egyébiránt hangtalan nevetésbe kezdett.

- SANS.  .  . !

- bocs, bocs. ja, meg amúgy ember. – Papyrus hápogott egy sort, de a bátyja közbeszólt: – na, hogy állsz azokkal a csapdákkal? – kérdezte sokat sejtetőn, és úgy, mintha egy titkot kérdezne, amiről Frisk nem tud. Persze a kölyök már legelőször is baj nélkül átjutott mindegyiken, de szegény Papyrus nem emlékezett erre. Sans pedig örömmel játszotta el azt mindenki érdekében, hogy ő sem.

- OH,  HOGY. . .  AZOKRA  GONDOLSZ? – vette egy kicsit lejjebb a hangerejét. – NAGYON  IS  JÓL!  FISK—  FRIK—  ÁH,  MINDEGY.  EMBER!

- puja – suttogta Sans.

- REMÉLEM,  SZERETED  A  REJTVÉNYEKET  ÉS  CSAPDÁKAT,  MERT  NEKEM  HÁLA  SOKBA  FOGSZ  BELEFUTNI  UTAD  SORÁN!

Frisk halványan mosolyogva bólintott, de egyszeriben kicsit sápadtabbnak tűnt. Sans csak köhintett egyet.

- akkor mi előre is megyünk, hogy előkészítsük, nem igaz?

- DEHOGYISNEM,  SANS!  GYERÜNK! – Azzal kapucnin ragadta a másikat, és elvonszolta őt. Amaz csak integetett.

- viszlát, puja!

Mégis, a gyerek nem integetett vissza. Nem is látta, hogy Sans őt nézte.

A saját kezében tartott játék kést figyelte.

♡ ♡ ♡

- SANS,  IGAZAD  VOLT!  EGY  EMBER  JÖTT  EL,  ÉS  PONT  MA! – lelkendezett a magasabb. – EZZEL  ELÉRHETEM,  HOGY  UNDYNE  HIVATALOSAN  IS  BEVEGYEN  A  KIRÁLYI  GÁRDÁBA!

Persze Sans – aki már a maga lábán taposott a hóban – nem mondta meg neki, hogy vagy meg akarják majd ölni Frisket, vagy meg is ölik, hogy aztán visszajöjjön és kínkeservesen megmentsen mindenkit – megint. Így csak bólintott egyet.

- ez csodás, papy. látod, megmondtam én; ez lesz a te nagy napod.

És ettől mindketten egy kicsit büszkének érezték magukat, ahogy elhaladtak Jerry mellett, aki egy beleharapott alma logós, lapos tévészerűséget nyomkodott, és fennhangon panaszkodott a gyenge wifi miatt.

Az akadályok ugyanazok voltak, mint minden egyes alkalommal, és bár Sans tudta, mit hogyan kell előkészíteni, a világért sem vette volna el Papyrus örömét, hogy ő maga csinálja meg. Így legalább még több indokot adott neki, hogy büszke legyen magára, amiért produktívabb a bátyjánál. (Ami nem nehéz, lévén, hogy mindenki produktívabb Sansnél.)

- EGYSZER  TE  IS  MEGPRÓBÁLHATNÁD  ÖSSZERAKNI  A  MAGAD  CSAPDÁIT! – Sans éppen egy kupac hóra írta rá a nevét filctollal, mikor ez a mondat elhangzott. Felnézett Papyrusra, aki a saját maga életnagyságú hócsontváza mellett állt. – TALÁN  A  LEGKÖZELEBBI  EMBERT,  AKI IDETÉVED,  EL  TUDOD  VELE  KAPNI,  ÉS  ENGEM  KÖVETVE  TE  IS  A  TAGJA  LEHETSZ  A  GÁRDÁNAK!  MÉG  HA  MÁSBAN  NEM  IS  ÉRHETSZ  A  NYOMOMBA.

papyrus nem is tudja, hogy ez lenne az utolsó lélek.

- heh, igazad van. legközelebb igyekezni fogok; a következő embernél, aki nem frisk.

- EZ  A  BESZÉD! – veregette őt hátba, majd nagy elégedetten visszasietett a jégakadályhoz.

csakhogy mindig csupán frisk jön.

azt hiszem.

♡ ♡ ♡

Frisk a fő csapáson jött, amit megannyi szörny kitaposott már a mai napon is, és akik közül jó páran meséltek egymás közt az újonnan jött idegenről és a szótlan kedvességéről. Sans nem tudta, mit érezzen, de végül megállapodott a hálánál – a kölyök tényleg kivételesen nagyon kitett magáért. Ennyire még sosem várták az érkezését Snowdinben, pedig még mindig senki sem sejtette, hogy ő egy ember. Hogyan is tehették volna, ha egyikük sem látott még embert ezelőtt?

még azt a hat másik szerencsétlent sem.

hat?

- hé, puja. csakhogy ideértél – köszöntötte őt Sans, talán derűsen, a gyerek pedig csak intett, de láthatóan gondolkodóban volt. – mi rágja a lelked, hm?

Frisk karba fonta a kezét, jelezve, hogy ez egy rossz vicc volt. A másik egyetértőn bólintott, majd mélyebbre süllyesztette a kezeit a zsebében.

- tudod, kölyök, néha segítene, ha megpróbálnád kifejezni magad. ne érts félre, én—

- Szarul festesz.

Sans erre elhallgatott, és aztán nem is mondott semmit. Frisk most szólalt meg először, mióta Sans ismerte, azaz… már maga sem tudta, mióta először. Nagyon régóta. A hangja ehhez méltóan rekedt is volt.

- ebben lehet valami – felelt végül óvatosan –, és valószínűleg igazad van, ugyanis nem szoktam festeni. nem vagyok művész.

Újabb karba fonás, de nem tudta teljesen elrejteni a szája sarkában görbülő mosolyt. Sans ezt elkönyvelte egy sikernek.

- na, gyere. papyrus már vár rád. jó móka lesz, egy kis kihívás, azok után, amiket eddig csináltál. mármint, szerintem a hótaposás nem fárasztott le annyira. – Kicsit meredtek egymásra, mert most az egyszer nem volt ebben semmi vicces. – ne feledd: a kék támadás azt jelenti, hogy ’állj’.

Csak egy biccentéssel reagált erre, de a tekintete a semmibe meredt, furcsa fénnyel.

- elég eltökélt vagy ehhez, nem igaz? aztán rosszat ne halljak felőled.

Frisk elfordulva indult a város szélére, az ő keze is mélyen a zsebébe süllyesztve. A távolban hó kavargott olyan sűrűn, hogy Sans sem látott át rajta; Papyrus ott várja minden alkalommal az embert. És onnan jönnek vissza minden harmadik alkalommal egy randira.

Kék villanás – hát elkezdték. Sans nosztalgiával gondolt arra, mikor az öccse először használta az erejét; jött hozzá lelkesen, hogy elhajtott egy darazsat a csontokkal. Milyen büszke is volt magára – ahogy Sans is az volt rá. Papyrus egyedül azt sajnálta, hogy a bátyja nem lehetett olyan menő, mint ő. „de nem baj, te úgyis utánozhatatlan vagy. nem tudnék hozzád felérni” – mondta Sans.

Kutyaugatás – az a dög kiszagolta a csontokat. Részben ezért egyeztek meg abban, hogy Sans csak követ tarthat otthon – nem mintha ettől függetlenül a (nagybetűs) Idegesítő Kutya nem dézsmálta volna meg a raktáron lévő támadásaikat! Sans is nem egyszer ébredt arra, hogy teszem azt, hiányzik a kézfeje. (Papyrusnak nem voltak ilyen gondjai, mert ő sosem aludt.)

Sans már elégszer nézte végig az ember csatáit; látta őt meghalni és gátlástalanul flörtölni, hezitálni és végre mosolyogni, hallotta a dúdolását, ahogy a sírását is. Kezdett… unalmas lenni, mint egy elnyűtt szalag, még akkor is, ha a szereplő a filmben mindig máshogy reagált. Nem nagy változás, ha mindeközben a végkimenetel állandóan ugyanaz – jó, boldog, de már nem vigasztaló és csak fakó a végső megnyugvás, mert úgyis elölről kezdik és sosincs vége.

És ezért nem akarta most nézni – megígérte Torielnek még régen, hogy figyel rá, de mi értelme volt, ha úgyis mindig ugyanaz a vége? Meg tudta védeni magát; ezt megannyiszor bizonyította, s így nem volt oka aggódni értük.

Másért pedig sosem kellett aggódni, ahogy most sem kellett.

ugye?

Villanás – egy égető fájdalom a saját mellkasában is a lelkén keresztül, ami ugyanolyan színű volt, mint a testvéréé, és ami most lüktetett, fájt a bordái közt. Hideg markolás volt a téli levegő körülötte, ő pedig tompán meredt és annyit gondolt…

hogy volt? „ha legyengíted az ellenséget, megadhatja magát”? igen, de most—

- ÉN  HISZEK  BENNED,  FRISK.

nem.

oh, nem.

nemnemnem—

- papyrus – motyogta visszafojtott lélegzettel, de hát ironikusan nem is kellett neki a levegő. Egy szempillantás alatt a fenyők közt termett, háttal a városhatárnak, így sarkon fordult, hogy—

Hogy egy narancs sálon taposson.

- Sajnálom – suttogta a rekedt gyerekhang, és tényleg elcsuklott, ahogy csonttérdek ütköztek a porral borított havas földnek.

- kölyök, mi—

♡ ♡ ♡

ÚJRAKEZDÉS.

Adatok betöltése. . .

♡ ♡ ♡

2-3. fejezet →